1 év Spanyolországban
Amikor elkezdtem az önkéntes évemet 2025 nyarán, nem gondoltam volna, hogy úgy fogok hazatérni, hogy Burgosra az otthonomként fogok tekinteni. Mikor megérkeztem a városba, nem ismertem senkit, de szerencsémre hamar megismerkedtem a többi önkéntessel, akiknek köszönhetően akkor is volt társaságom, ha csak egy gyors sétára akartam kiugrani este. Az év folyamán többször is szóba került, hogy milyen szerencsésnek érezzük magunkat a helyi önkéntes csoport miatt, hiszen tényleg szoros barátságok alakultak ki ez alatt az idő alatt. Mindig ott voltunk a másik számára, ha hiányzott neki az otthona, ha fáradt vagy beteg volt, de természetesen a jó pillanatokban is.
A legnagyobb nehézséget számomra az iskolába járás okozta, mivel az a városon kívül helyezkedett el. Nagyjából 40 perc volt az odaút. Általában tanárok, néha a szülők vittek minket oda, miután felvettek bennünket egy közös találkozóponton. Amit eleinte enyhén kínos kocsiútnak éreztem, az gyorsan baráti beszélgetéssé vált, és van, akit ezeknek az utaknak köszönhetően sokkal jobban megismertem. Sofival, az egyik tanárnővel minden szerda reggel szinte rave partykat tartottunk az iskolába menet, ha éppen nem beszéltük végig az utat.
Az iskolában nagyon sokféle munkát végeztem: a bútorszereléstől kezdve a helyesírás-szakkör tartásáig tényleg mindenfélét csináltam. Kimondottan szerettem az ilyen barkácsolós feladatokat, mint amikor tetőt építettünk vagy falat festettünk, de azért a gyerekekkel töltött idő volt a legjobb. Szerencsémre kipróbálhattam magam a kiscsoportosokkal és a nagyokkal egyaránt, és végül úgy döntöttem, hogy a nagyokkal szeretnék inkább több időt tölteni. A másik önkéntes lány, Arianna a kicsikhez szeretett volna kerülni, úgyhogy kifejezetten szerencsésen alakult számunkra a felosztás. Ibone, az osztályfőnök nagyon kedves volt az első perctől kezdve, és ha segítségre volt szükségem a szakkörrel kapcsolatban, vagy bármilyen nehézségem támadt, mindig tudtam hozzá fordulni. Összességében elmondhatom, hogy az első perctől kezdve úgy éreztem, hogy befogadtak, sőt néhány ottani tanárral nemcsak munkakapcsolat, hanem már szoros barátság is kialakult.
Így visszagondolva elképesztő, mennyi emlékkel gazdagodtam egy év alatt, és nagyon hálás vagyok azért, hogy mindezt átélhettem, és ilyen csodálatos emberekkel találkozhattam. Habár az önkéntességem véget ért, tudom, hogy látogatóba mindenképp visszautazom majd a spanyolországi otthonomba.
