10 hónap a királyi városban, Potsdamban

A döntés és a motiváció
Az önkéntesség gondolata korábban soha nem foglalkoztatott igazán, engem egy dolog motivált: szerettem volna megtanulni németül. Ráadásul azt a németet, amit a való életben is tudok használni, nem csak a tankönyvi, iskolai nyelvet. A projektem
kiválasztása során így csak azokra az országokra koncentráltam, ahol németül beszélnek. Már a gimnázium alatt is tudtam, hogy később a sportban szeretnék elhelyezkedni és gyerekekkel foglalkozni, így a német nyelv után a másodlagos szempont az volt, hogy olyan projektet találjak, ami passzol ehhez a jövőképhez.
Rengeteg helyre küldtem el a jelentkezésemet, és szerencsére sok helyről kaptam pozitív visszajelzést. Végül a Brandenburgische Sportjugend szervezetének projektje állt a szívemhez a legközelebb, mivel minden szempontom egyesült benne: Hochdeutsch, ifjúsági szervezet és sport.

Megérkezés és az első benyomások
Novemberben érkeztem meg Potsdamba, amely egy nagyobb város Berlintől 45 percre. Potsdam kivételesen gyönyörű, nyugodt hely, ami tele van parkokkal, kiváló éttermekkel és kedves emberekkel. Az első napokban minden nagyon új volt, hiszen
még sosem éltem egyedül külföldön, de hamar belelendültem az önálló életbe. A szállásom egy háromszobás kis lakás volt, amit két másik önkéntessel osztottam meg. Az önkéntesség során sosem volt semmilyen problémám a lakótársaimmal, már a kezdetekkor kialakítottuk a közös szabályokat, így később sem alakultak ki konfliktusok.

A fogadó szervezet
Külön szeretnék szót ejteni a fogadó szervezetről, mert szerintem eszméletlenül jó munkát végeznek. Az önkéntességem ideje alatt rajtam kívül további 11 önkéntest alkalmaztak különböző projektekben. Mindig figyeltek rá, hogy mindenünk meglegyen. A koordinátorunk minden hónapban szervezett közös programot, ahol játszottunk, tanultunk az Európai Unióról, vagy valamilyen különlegesebb eseményen vettünk részt, mint például korcsolyázás vagy mozi. A szervezet a mentorok szerepét is komolyan vette, persze mindezt az önkéntesek igényeihez alakítva: a mentorok mindig rendelkezésre álltak, de pont annyi időt töltöttünk velük, amennyit mi szerettünk volna.

A projektem és a mindennapi feladatok
Az önkéntes munka során főként óvodákban dolgoztam. A csapathoz, aminek a tagja voltam (Bewegungsteam), több potsdami és környező városokban található óvoda tartozott. Ők feleltek az óvodákban zajló sportfoglalkozásokért, az úszásoktatásért,
illetve más projektekért, ahol a gyerekek a mozgáson keresztül tanultak meg új ismereteket. A napjaim strukturáltak voltak, mindig megvolt előre a heti beosztásom, hogy mikor, kivel és mit csinálok. Hétfőnként az irodában dolgoztam: előkészítettem
a projektekhez szükséges anyagokat, vagy épp rendszereztem a már meglévő segédanyagokat, felmérési eredményeket.

A hét többi napján főként úszásoktatásokra jártam a gyerekekkel, mivel a főnököm tudta, hogy később ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Emiatt nagyon hálás vagyok neki, hiszen rengeteg tapasztalatot szerezhettem, ami azért is különleges,
mert egy másik oktatási módszert is megismerhettem közben. Emellett a munkatársaim hétköznapi foglalkozásain is megfigyelőként, segédként vettem részt. A csapat minden tagját imádtam! Mindig segítőkészek és nyitottak voltak felém, és
bármikor készen álltak elnavigálni a kinti életem bármely területén, legyen szó akár munkáról, akár magánügyekről.
Kihívások, barátságok és személyes fejlődés Az önkéntességem végére megtanultam nyitottabbá válni új dolgokra és új
emberekre, de ez kezdetben nehezen ment. 

Az első pár hónapban nem mertem kimozdulni a komfortzónámból. Sokszor volt honvágyam, még úgy is, hogy egy
másik magyar lány is volt a csapatban. Mikor azonban sikerült átlendülnöm a saját határaimon, sokkal kevesebbszer voltam magányos. Akkor értettem meg, hogy a honvágy társaságban kevésbé jelentkezik – onnantól lett igazán "fun" az egész!
A németekre jellemző, hogy kedvesek és nyitottak, de meglehetősen nehéz velük szorosabb barátságot kötni. Így az önkéntesek közül három lánnyal alakítottam ki igazán mély kapcsolatot. Bejártuk együtt Prágát, Krakkót és Németország rengeteg városát. Volt, hogy csak elmentünk naplementét nézni, főztünk, játszottunk, karaokéztunk – a lényeg az volt, hogy sose unatkozzunk.

Összegzés
Ez a 10 hónap életem legmeghatározóbb élménye volt, pedig előtte is izgalmasan alakultak a dolgaim. A kalandnak angoltudás nélkül vágtam neki, ami persze rengeteg félelmet okozott az elején, de nagyon örülök, hogy ennek ellenére is megléptem. A program végére az angolom közepes szintre fejlődött, a némettel pedig bárhol, bármikor el tudok boldogulni a hátralévő életemben, ha szükséges. A szakmai tapasztalat mellett önbizalmat, barátokat és felejthetetlen élményeket kaptam. A legnagyobb lecke, amit megtanultam: élj a mának, mert sosem tudhatod, mit hoz a holnap.