Egy év önkéntesség Salzburgban
Az elmúlt 12 hónapot Ausztria egyik legbájosabb városában, Salzburgban töltöttem egy Insel nevű Ifjúsági Intézménynél. Szerettem volna kipróbálni milyen gyerekekkel dolgozni nem iskolai keretek között és ez tökéletes választásnak tűnt. A városban jártam már korábban turistaként, de akkor még nem gondoltam, hogy lehetőségem nyílik majd egy egész évet itt tölteni.
Salzburg teli van történelmi emlékekkel, gyönyörű épületekkel és macskaköves utcákkal. A városból szinte mindig láthatóak a környező hegyek vonulatai, és rengeteg tisztavizű tó található a város körül. Ezek szépségét a helyiek is örömmel élvezik, gyakran járnak túrázni, nyaranta úszni. Nagyon megszerettem az itteni életet. A helyiek kedvesek, nyitottak, hozzá vannak szokva a turistákhoz is.
Minden könnyen elérhető tömegközlekedéssel, de a legtöbben a biciklit választják, hiszen nagyon jól kiépített bicikliutak vannak. A városban mindig történik valami: mozi, múzeum, koncertek, fesztiválok, vagy éppen az salzburgi ünnepek tiszteletére rendezett események. Az egyik kedvencem a "Krampuszfutás" volt, amit decemberen rendeznek. Itt krampusznak beöltözött emberek ijesztgetik és virgáccsal csapkodják az utcára merészkedőket, ez egyszerre rémisztő és vicces is. Nagyon jó volt ezeket megtapasztalni és egy kis betekintést nyerni az itteni kultúrába.
A szállásomon több korábbi önkéntessel osztoztam, ők nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, szívesen vettük részt programokon és utazásokon együtt. Megosztották velem az ausztriai élet praktikáit is. Szerencsémre az egyik lakótársam korábban volt önkéntes az Insel-nél, és ellátott jó pár tanáccsal a projektemmel kapcsolatban, így jobban fel tudtam készülni a rám váró kihívásokra.
Az Insel (magyar: Sziget) egy ifjúsági ház, ami 6-15 éves gyerekeket foglalkoztat. A név nagyon találó, hiszen tényleg olyan, mint egy varázslatos sziget. Rengeteg különböző célra kialakított szoba és eszközök végtelen tárháza várja az érkezőket. Található itt számítógépes terem, billiárd szoba, olvasósarkok, kreatív szoba, dojo, és tornaterem is. Az épületet pedig egy óriási park veszi körül, ahol sportprogramokkal, gokartozással, homokozással foglalhatják el magukat. Úgy működik, mint egy napközi, a gyerekek iskola után hozzánk érkeznek, megebédelnek, később csoportfoglalkozáson vesznek részt. Majd lehetőségük van házi feladatot írni, illetve különböző programokon részt venni. A gyerekek 5db 25 fős vegyes csoportra vannak osztva, és mindegyik csapathoz tartozik egy gondviselő/csoportvezető, aki csoportban lévőket tartja számon.
Először "mindenesként" voltam jelen. Segítettem ahol tudtam: ebédeltetésnél, uzsonna előkészítésénél, a termek és szobák tisztántartásánál. Felügyeltem szabad foglalkozásokat, saját programokat tartottam, vagy épp csak játszottam a gyerekekkel. Kezdetben az egész elég ijesztő volt. Senkit nem ismertem, nem tudtam kire lehet számítani, még nem beszéltem jól németül, nem találtam a helyem, és hirtelen becsöppentem 120 fiatalkorú közé, akiknek csak egy idegen voltam. Eleinte a kollégákkal sem éreztem jól magam. Megszokott csapatuk elég zárt volt, nem tudtam hogyan illeszkedjek be, kirekesztve éreztem magam. Később viszont, ahogy jobban megismertem a gyerekeket, a munkatársaimat, hozzászoktam a feladataimhoz és a rutinhoz, sokkal komfortosabban kezdtem érezni magam.
A gyerekek nagyon kedvesek, nyitottak, és kíváncsiak. Tele vannak ötletekkel és kreativitással, amit tudtunk is kamatoztatni a foglalkozásainkon. Én kreatív programokat szerveztem legszívesebben, és kiderült, hogy nagyon sokan szeretik ezeket, nagyon jól éreztük magunkat. Sok technika új volt a gyerekek számára, és örültem hogy át tudok adni valamit. A szénrajzolás, vízfestés, gyöngyállat készítés, karkötőfonás, mind kedvencekké váltak. Rengeteget tanultam tőlük, és remélem hogy én is át tudtam adni valamit a tudásomból. A német tudásom is nagyon sokat fejlődött, a gyerekkel könnyebb tanulni, így a végére velük már csak németül beszéltem. Ahogy a gyerekek egyre jobban megbíztak bennem, és egyre jobban megismertük egymást, annál jobban tudtunk együtt dolgozni.
Az ottlétem alatt az intézmény rengeteg változáson ment keresztül, ami nehézséget jelentett az ott dolgozóknak, és nekem is, de igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből. Az idő elteltével sokkal több feladatot vállaltam magamra, ami újabb és újabb kihívások elé állított, de nagyon jól esett ezeket legyőzni, és úgy érzem így kaptam meg a teljes élményt.
A gyerekektől nagyon nehéz volt elbúcsúzni, a lelkemre kötötték hogy minél gyakrabban látogassam meg őket. Szerencsére több életre szóló barátságot is kötöttem, aminek nagyon örülök, és biztos vagyok benne, hogy még visszatérek ide. Rengeteg új élménnyel gazdagodtam, és sokat fejlődtem mind szakmailag mind személyesen. Megtanultam mindennapos feladatokat egy idegen környezetben egyedül ellátni, idegen nyelveken kommunikálni, kapcsolatot teremteni. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért.
