ESC Dublinban
Amikor tavaly jelentkeztem az ESC programra, éppen frissen fejeztem be az egyetemet, és egy irodai munkát végeztem otthonról. Nem ért túl sok új inger a mindennapjaimban, békés, de egyben kicsit egyhangú napokat éltem, és nem igazán tudtam, mit szeretnék kezdeni magammal.
Mindig is külföldön képzeltem el az életemet hosszú távon. Korábban Erasmuson is voltam, illetve a Camp Leaders programmal is dolgoztam Amerikában egy nyáron, így már volt tapasztalatom nemzetközi környezetben. Ezekből a korábbi élményekből
tudtam magamról, hogy amikor egy teljesen új környezetbe kerülök, mindig nagyon sokat fejlődöm, mind személyesen, mind szakmailag. Ezért úgy éreztem, hogy eljött az ideje egy újabb külföldi élménynek. Ekkor hallottam az ESC önkéntes lehetőségekről, és úgy éreztem, hogy ez tökéletes lehetőség lenne arra, hogy egyszerre több dolgot is megvalósítsak, amit
szerettem volna.
A Depaul Ireland-nél helyezkedtem el, ahol egy hajléktalanszállón önkénteskedtem. Kipróbálhattam valami teljesen újat, segíthettem másoknak, kiléphettem a komfortzónámból, miközben egy új országban élhettem, új embereket ismerhettem meg, és önállóbbá válhattam. Nem volt pontos elképzelésem arról, hogy milyen lesz ez az egy év, hiszen korábban nem volt tapasztalatom rászoruló emberekkel való önkénteskedésben. Talán éppen ez volt benne az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor legijesztőbb dolog is. Nem tudtam, mire számíthatok, és azt sem, hogy hogyan fogom magam érezni egy ilyen közegben, vagy
hogy milyen lesz az a részem, akit még korábban nem ismertem. Ennek ellenére belevágtam, mert úgy éreztem, hogy hosszú távon sokkal többet nyerhetek ezzel a tapasztalattal, mint amennyit veszíthetek azzal, hogy kilépek a megszokott környezetemből.
A szervezet elintézte a repülőjegyemet és a taximat a szállásra. Egy nagy, belvároshoz közeli házban laktam, összesen hatan voltunk itt, és mindannyian a Depaulnál voltunk önkéntesek, csak különböző helyszíneken. Volt közöttünk lengyel, észt, olasz, két német, és persze én, egy magyar.
Én a Sundial House-ban töltöttem az egy évemet, amely egy hosszú távú szállás olyan emberek számára, akiknek különböző okok miatt szükségük van támogatásra. A lakók között sokan küzdenek alkoholproblémákkal vagy más egészségügyi és életvezetési nehézségekkel, és sokuknak traumatikus háttér áll a múltjában.
Az én feladatom elsősorban az volt, hogy társaságot adjak nekik, szocializáljam őket, és olyan környezetet teremtsek, ahol jól érzik magukat és szívesen vesznek részt a közös programokban, hogy addig is kimozduljanak a szobájukból, és eltereljük a figyelmüket a problémáikról. A mindennapi feladataim nagyon változatosak voltak. Többek között én készítettem a reggelit a lakóknak, beszélgettem velük, társasjátékokat vagy például sakkot játszottunk, illetve különböző foglalkozásokat szerveztem nekik. Volt karaoke, biliárd, közös filmezés, bingo, rajzolás. Mivel a Sundial House lakói többnyire idősebb személyek voltak, a programokat is az ő érdeklődésükhöz és igényeikhez kellett igazítanom.
Emellett sokat dolgoztam együtt a többi önkéntessel is, és betekintést kaptam a Depaul többi helyszínének működésébe. Minden hostel egy kicsit más: van olyan helyszín, ahol csak nők laknak, máshol húszas éveikben járó emberek élnek, ezért az ott dolgozó önkéntesek feladatai és a foglalkozások nyilván eltérőek. Meg kellett tanulnunk felmérni, hogy az adott környezetben milyen programok működnek jól, és hogy az egyes emberekhez hogyan érdemes közeledni.
A lakók nagyon különböző személyiségek. Sokan közülük kifejezetten barátságosak, keresik a társaságot és szívesen beszélgetnek veled, míg mások sokkal csendesebbek, és nem feltétlenül igénylik a beszélgetést vagy a közös
programokat. Megtanultam, hogy ezt el kell fogadni, és nem szabad senkire ráerőltetni a részvételt. Fontos volt megtanulnom azt is, hogyan tartsam meg a megfelelő határokat, hiszen miközben szerettem volna segíteni és közel kerülni a lakókhoz, arra is figyelnem kellett, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, ami számomra kényelmetlen vagy túl megterhelő.
Az elején sokszor csalódott voltam, ha nem annyi ember jelent meg a programokon, mint amennyire számítottam, de az év során egyre magabiztosabban tudtam kezelni ezeket a helyzeteket. Az elmúlt egy év során rengeteget tanultam és fejlődtem emberileg, érzelmileg, mind pedig szakmailag. Az önkéntesség során sok olyan helyzettel találkoztam, amelyekre korábban nem
volt tapasztalatom, és ezek megtanítottak türelmesebbnek és rugalmasabbnak lenni. Sokkal jobban megismertem saját magamat is ezalatt az év alatt.
Ugyanakkor számomra ez az év nem csak az önkéntes munkáról szólt. Az, hogy egy teljes évet egy másik országban éltem,
önmagában is hatalmas tapasztalat volt. Meg kellett tanulnom egyedül navigálni a mindennapi életben, megszoknom egy teljesen idegen kultúrát és akcentust, új helyzeteket megoldani, kapcsolatokat kialakítani egy olyan városban, ahol a lakótársaimon kívül senkit sem ismerek, és egy teljesen új környezetben megtalálni a helyemet.
Közben igyekeztem arra is figyelni, hogy ne csak az önkéntesség töltse ki az életemet: folytattam a hobbijaimat, szórakoztam, utazgattam, új barátságokat kötöttem, és rengeteg olyan élményt szereztem, amelyekre valószínűleg egész életemben emlékezni fogok. Dublinban és Írországban egy teljesen új életet építettem fel magamnak, ami néha izgalmas, néha nehéz, de mindenképpen nagyon értékes tapasztalat volt.
Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem volt részt venni az ESC programban, és hogy egy olyan környezetben próbálhattam ki magam, amely teljesen eltért attól, amit korábban ismertem. Úgy érzem, hogy ez az év pontosan azt adta nekem, amire a jelentkezéskor szükségem volt: egy nagy változást, új élményeket, új kapcsolatokat és egy olyan tapasztalatot, amelynek köszönhetően sokkal magabiztosabban tekintek a jövőm elé.