ESC élmények – Spanyolország

Egy beszámoló, amitől picit úgy érzed te is ott voltál velem a programom során.

Először is Déliának hívnak, de mindenki picit máshogy ejti a neved, ha külföldön jársz. Az első tapasztalatom Spanyolországról Barcelona városa volt, de most Madrid mellé vettem az útirányt. Mint sokan mások én is nagyon vágytam egy napsütötte spanyol kisvárosba, ahol az emberek nyitottak, befogadók és nem mellesleg tudják, hogy hogyan kell élvezni az életet. A 'fiesta' életérzés mindenképp megvolt és már csak azon kellett dolgoznom, hogy megtanuljak spanyolul és a helyiekkel is tudjak kommunikálni, mert hiszen mindenki szeret az anyanyelvén beszélgetni. Ez különösen jellemző a spanyolokra mert, hogy van az oktatási rendszerükben szó az angol órákról, de a mindennapi használattól kb. annyira félnek, mint a tűztől. De hát az elején minden egy picit nehézkes volt, a nyelv ami teljesen új volt, a sok termék a boltokban, amiről azt sem tudtam, hogy micsoda és természetesen az éttermekben, bárokban az étalapról kiválasztani, hogy mit szeretnél úgy hogy közöd nincs ahhoz, hogy mit is tartalmaz egyes étel vagy ital. 

De menjünk is tovább az emberkékre, akikkel együtt töltöttem ezt a 10 hónapot, és akiktől a végén annyira nehéz volt elbúcsúzni, hiszen egy családként tekintettünk egymásra. Először is egy francia sráccal és szintúgy egy francia lánnyal laktam együtt. Úgy éreztem, hogy a fő célom az volt az egész programmal kapcsolatban, hogy megtanuljak spanyolul és mégis az első 2 hónapban több franciát hallottam, mint spanyolt. De ez ezzel jár, teljesen megszoktam a végére. Majd pedig még egy spanyol srác is csatlakozott hozzánk és ezután egy olasz is. Így voltunk öten egy albérletben, a szobákat megosztva használhattuk és teljesen összekovácsolódtunk a végére. Volt egy másik ház is, amiben a többi önkéntes lakott. Ott volt két nagyon aranyos csajszi, az egyik olasz a másik pedig német. Emellett még később egyéb városokban is el lettek szállásolva a szervezetnek egyéb önkéntesei, de velük csak ritkábban találkoztunk. A nemzetközi csapatunk legtöbb tagjával nagyon szoros barátságot alakítottam ki a projekt végére. 

A fogadószervezetem neve Projecto Kieu volt. Nem igazán mondható spanyolnak ez a név, hiszen az eredeti ötlet a szervezet megalakítására Vietnámból származik. A mi kis városkánknak a neve Numancia de la Sagra, ami Toledo és Madrid között található. Ebben a kisvárosban sok kis bár van, egy étterem és pár kisbolt is. Kint a kis bazárokat és élelmiszereket 'chino'-nak hívják, mert az eladók és az áruk is Kínából származnak. Egyéb nagyobb szupermarketbe, inkább a legközelebbi városba mentünk el, ha nagybevásárlásról volt szó. 

És hát hogy mit is csináltam odakinn? Számomra a válasz inkább, hogy mit nem? Tanulhatsz önmagadról sok mindent és számomra talán a legfontosabb tanács, amit adhatok, hogy a saját kultúrád megtartásával mégis nagyon sok új dolgot engedj be a kis életedbe. És persze ne habozz nekivágni. A tanulásra visszatérve rájössz, hogy a nyelv nem ismerése sem akkora akadály, mint gondolnád, hiszen a nonverbális kommunikáció rengeteget segít és persze több félreértést is generál, de hát miből lennének a vicces sztorik későbbre, ha nem abból, hogy picit félreértetted, amiről a többiek beszéltek. A multikulturális közösségben megtanulhatod, hogy a spagettit egyben kell megfőzni és ha nem szeretnéd a kezed épségét veszélyeztetni, akkor az olasz lakótársad jelenlétében nem töröd félbe a spagetti tésztát. Ha egy kis divattanácsra vágysz, a párizsi szobatársad könnyedén elmondja, hogy melyik szetthez, milyen smink, parfüm és táska illik a legjobban. És nem is kell a Youtube-ot használnod a legnépszerűbb spanyol zenék felkereséséhez, hiszen minden este a fürdőből kihallhatod a helybéli lakótársad kedvenc spanyol dallamait. És persze feledkezzünk meg picit a sztereotípiákról is, hiszen a németekről tudni való, hogy mennyire pontosak és hát nekünk a kis német barátnőnk volt ennek a teljesen komplett ellentéte, így megtudhatod, hogy semmi sem fekete és fehér, hiszen az emberek személyisége, családi háttere, múltja és származása közösen határozzák meg valójában kivel is van dolgunk. 

A munkámról is ejtenék pár szót. Természetesen nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is fogok csinálni az önkéntesség alatt. Nagyon nem voltak meghatározva a keretek mielőtt kimentem és ez azért aggasztott picit. De a végén nagyon is élveztem, hogy szabadon dolgozhatok és tényleg azokat a projekteket csinálhatom, amihez a leginkább értek és élvezek. A kreativitásom mindenképp előnyt jelentett a kint lét alatt. Az irodában a vászontáska-, póló design mellett a közösségi média plakátok és a szervezet programjainak marketingje volt a feladatom. Emellett talán fontosabbnak is mondható, a hetente 2 napos programom, amikor is egy ifjúsági központba jártam önkénteskedni és az ottani településen lévő tiniknek szerveztünk délutáni elfoglaltságokat, ez egészen a kézműveskedéstől a kosárlabda versenyen keresztül az english coffee nevezetű kis angol órákon át tartott. Jó volt tudni, hogy igaz nem az iskolában, de a nem formális oktatáson keresztül tudtunk adni valamit a fiatalok számára, amitől talán egy picit többek lettek.  

Végül, de nem utoljára a legmeghatározóbb élmény az összes közül az a személyes projektünk volt, amit egy másik önkéntes csajszival együtt, közösen szerveztünk meg. Ez arról szólt, hogy egy 14 napos gyalogtúra keretében sétáltunk le 260km-t. A programunk a Camino del Norte nevet viselte, ami a Szent Jakab-út avagy El Camino egyik szakasza. Ez az útvonal végigvezetett az Atlanti-óceán mellett és majdnem teljesen végig hegyek között sétáltunk. A csapatunk az első héten még 10, majd a második héten csak 6 főből állt. Azt biztosan állíthatom, hogy mindenkinek élete egyik nagyon meghatározó és soha nem elfelejtős élményei közé került ez a túra. A sok napfény, izzadság, bajtársiasság és kitartás teljesen összekovácsolta a kis csapatunkat és erőnket felülmúlva tudtuk sikeresen teljesíteni, minden nagyobb probléma nélkül ezt a túrát. A hátizsákjainkkal együtt gyalogoltunk napi kb. 25 km-es szakaszokat. A kihívások mellett a látkép mindenért kárpótolt bennünket. Aki még nem gondolta volna, hogy repülő, gyönyörű hotelszobák és gurulós bőrönd nélkül is lehet életre szóló nyaralásban része, ajánlom kipróbálni ezt a formát is, ahol a fuvarod a lábad, a szállás egy erdei kunyhó vagy apácazárda és az egész csomagod egy hátizsákban kel életre. 

Az önkéntesség alatt természetesen hiányzik a család, a kis házi kedvenc és anyáink finom főztje, de a legnagyobb élményekre úgy lehet szert tenni, ha ki merünk lépni a mindennapi mókuskerékből és merünk valami újat, félelmetest és kalandosat kipróbálni. Én nagyon hálás vagyok ezért a 10 hónapért, amit kint tölthettem és hiszem, hogy egy jobb emberként tértem vissza, és ahogy Pásztor Anna mondaná, lesz mit mesélni majd az unokáknak. 

¡Muchas gracias y hasta luego España!

Lídia