Hajós ESC projekt Dániában

2022.11.10

Üdvözlök mindenkit! Orsinak hívnak, és az önkéntes projektemről szeretnék nektek mesélni, amit 2021. szeptemberében kezdtem el és 2022. augusztusában fejeztem be és arról, hogy milyen élményeim voltak Dániában egy kis szigeten, amit Stryno-nak hívnak. Remélem érdekesnek fogjátok találni. :)

Kicsit többet magamról

Középiskola után nem tudtam, hogy mit akarok tanulni, így tehát munka közben más lehetőségek után kezdtem el kutatni. Így bukkantam rá az önkéntesség lehetőségére is. Nagyszerű ötletnek tartottam, mert kihívásként, önfejlesztésként tekintettem rá, ráadásul a projekt leírása is izgalmasnak tűnt. Nem is tudom, hogy melyik fogott meg jobban, a hajóépítés és az ezzel kapcsolatos munkák vagy a vízisport programok. Mindenesetre tudtam, hogy ez lesz az a projekt, amit én meg akarok pályázni.

A projektről

A Smakkecenter magába foglal egy múzeumot, ami Stryno élővilágáról, közösségéről, tradicionális hajókról mesél nekünk. Érdekesnek találtam a múzeum belső szerkezetét, amit összecsukhatsz, ha éppen növelni szeretnéd a belső teret, de azt is nagyon szerettem, hogy olyan világos és természetes hatást kelt a sok ablakkal és faanyaggal. Az épületben található egy kicsi kávézó, ami igazán elragadóan néz ki, s tavasz végétől, egész nyáron telis tele van vendégekkel, ami igazán hangulatossá varázsolja a mindennapok légkörét. Az önkéntestársam segíthetett a kávézóban, és nagyon élvezte. Az emeleten kiadó szobák vannak a vendégek számára. A múzeum elött egy viszonylag nagy kemping rész tárul elénk, a múzeum mögött, a hajóépítő/újító műhely és egy gyerek kreatív műhely helyezkedik el. Ősszel és télen sokat takarítottunk, festettünk, foglalkoztunk a hajókkal.

Részben ezzel a hajóval foglalkoztunk az önkéntestársammal együtt ősz végétől. Selma a neve. A felújításhoz sok tanácsot kaptunk, s így sok új dolgot is tanulhattunk, amiért nagyon hálás vagyok. Sok fáradtságos munkánk fekszik benne, de a végeredmény olyan szép lett, hogy igazán megérte. 

Tavasszal ezek mellett (takarítás, festés) a szezonra való felkészülést kezdtük el, ami magába foglalja például: a gyep gondozását, sátrak felállítását. A képen látható nagy sátrakban, bútorok és díszelemek találhatók. Álltalában vannak 2 személyes és 4 személyes bútorozott sátraink. Ezeken kívül vannak még nagyobb családok számára is sátraink.

Ahogy melegebb lett az idő, egyre többet tudtunk foglalkozni a vendégeinkkel. Tavasz végétől kezdve, ősz közepéig nagyon sokan jönnek, pihenés vagy különböző rendezvények miatt. Ilyenkor a foglalások rögzítése, lebonyolítása, vendégek üdvözlése, segítése volt a főbb feladatunk. Sok programban lehet részük a vendégeknek, ezekből a vízisport lehetőségeket emelném ki. Lehetőség van pl.: kajakozásra, vitorlázásra (fókanéző szafariban is részt lehet venni) SUP használatára. Nagyon közel vagyunk a kikötőhöz így, ha volt egy kis szabadidőnk, akkor kimehettünk a tengerre, ami nagyon üdítően hatott sokszor.

Körbe lehet kajakozni a szigetet, ami nekem elsőre eléggé fárasztó volt, de később egyre jobban belejöttem, meglepve ezzel magam. Legtöbbször az önkéntestársammal (Elena a neve, Németországból származik) együtt kajakoztunk. Lehetőségünk volt azt is megtanulni, hogy hogyan tudjuk magunkat és a másikat is kimenteni a vízből. Egyszerre volt nagyon hasznos, ijesztő és nagyon szórakoztató.

Nyáron többet foglalkoztunk kajakozással, SUP-al, vitorlázással így jól jött, hogy ezekkel még nyár előtt tudtunk foglalkozni. Tisztántartásuk, bérbeadásuk és e mellett a vendégek segítése, instrukciók kiadása is a feladataink közé tartozott. Számomra ez volt az egyik legjobb rész, hisz én is szórakozhattam és többet is kommunikálhattam a vendégeinkkel.

Mint mondtam a múzeumban tradicionális hajókat mutatunk be és azokkal is vitorlázunk. A Smakkecenter tulajdonában lévő hajókat ki lehet kölcsönözni, viszont akkor is használhattuk, ha megfelelő volt az időjárás és elég időnk is volt. Nyáron minden hétfőn volt a ''vitorlázós nap'', ami azt jelentette, hogy a szigeten élőkkel együtt vitorlázhattunk egy vagy több hajóval. Nagyon jó hangulatban teltek el azok az alkalmak.

Ezek a képek örökíti meg az első önálló utunkat Elenával 

A Smakkecenter sok programnak, fesztiválnak, partinak add helyet, amiknek az előkészítésében, avagy épp az utómunkálataiban segíthettünk. Példának felhozhatom az irodalom fesztivált, amin több író, vagy épp történetmesélő vett részt. Ilyenkor azt leszámítva, hogy oda kellett figyelni az előadók és a vendégek igényeire, hogy a program jól sikerüljön, mi is nyugodtan élvezhettük a fesztivált. 

(A háttérben a Smakkecenter egy részét láthatjátok.)


Közösségi élet Stryno-n

Amikor elegem volt a munkából, vagy magam alatt voltam, Stryno és az ott élő emberek olyanok voltak számomra mint a friss levegő. Stryno nagyon szép, annak ellenére hogy hiányoltam a fákat. Csodás partjaival, csöndjével, békéjével, és a tavasszal hozott zöldjével belopta magát a szívembe. Érdekes volt megtapasztalni a sötétség és a világosság váltakozását. Szerettem a csillagokat az égen, vagy a vízben. (''vagy a vízben'': Nyáron a vízben morrild-ot lehet találni, ami a vízben világít ahogy felkavarod a vizet. Az egyik leggyönyörűbb dolog, amit eddig tapasztaltam.) Azzal folytatnám hogy host családnál laktam. Mivel nagycsaládban élek, azt hittem semmiség lesz. Viszont meglepett hogy mennyi kihívás várt rám. Ezt nem feltétlen rossz értelemben értem. Hisz érdekes volt hogy hogyan működik egy másik család, miben mások. A világnézetük, szokásaik, szabályaik sokban különbözőek voltak. Sokat tanulhattam magamról és az engem körülvevő emberekről. Figyelmesebb, türelmesebb, alkalmazkodóbb lettem. Hat hónapot töltöttem az első családnál az önkéntestársammal, de aztán egyre több lett a probléma, míg végül el kellett költöznünk. Viszont ez volt a lehető legjobb számunkra. Csak egy utcával arébb költöztünk, mégis mintha egy teljesen más szigeten lettünk volna. Nagyon szociális családba kerültünk,  így alig volt olyan nap amikor ne lett volna programunk.

Stryno-n körübelül 22 különböző nemzetiségű ember él. Ezért is vannak nyelv estek ahol különböző nyelvek kerűlnek előadásra. Sütik, énekek, kis történelem, minden féle érdekes dolog kerül ilyenkor a palettára.

Nyár elején épp az egyiken ültünk amikor a befogadó anyukám megkérdezte hogy nem tartanék én e egyett. Beleegyeztem, mivel igazán meg akartam hálálni azt a sok kedvességet, nyitottságot, bíztatást és segítséget amit kaptam. Akkor már kb. 4 hónapja csak dánul beszélgettünk (pici angollal vegyítve), de még így is nagy kihívásként tekintettem az előadásomra. Mindenesetre sikerült és nagyon örülök hogy elvállaltam.

Sok klubbal bővelkedik Stryno, mint például kötő, olvasó klub, de nyáron még hockey (floorball) lehetőség is volt, ami elképesztő volt és jó lehetőség volt arra, hogy megismerkedj másokkal is. A játékest, filmest, könyvbemutató is kitűnő alkalom volt ismerkedésre és szórakozásra. S mégis mikor néztem volna meg magamtól egy filmet spanyol/francia szinkronnal és dán felirattal úgy, hogy akkor még egyik nyelvet sem ismertem?

Sok emberrel ismerkedhettem meg, amiért nagyon hálás vagyok. A nyitottságuk és a kedvességük nagyon sokat segített abban, hogy otthonosabban érezzem magam és hogy merjem a dán nyelvet használni a hibáim ellenére.

Amit még kiemelnék a Stryno programok közül az a közösségi étkezés. Havonta vagy kéthavonta rendezik meg, aszerint ki vállalja el a következőt. Van egy lista, amin rajta van a menü és az ár, erre felírják a nevüket azok, akik ott akarnak lenni. A közös vacsora után egy nagy kék kanál körbejár az asztalok között és aki magához ragadja, azt tartja meg a következő lakomát tetszése szerint.

Mi is csaptunk hát egyet az önkéntestársammal ami nagyszerűen ért véget. Sok segítséget kaptunk és sok mindent, nagy mennyiségben kellett előkészíteni, de elég szórakoztató volt, teljesen megérte. A menün magyar és német ételek szerepeltek. 

Számomra nem az volt a legnehezebb, hogy nem voltak korunkbeliek a szigeten, hanem az, hogy sok időbe telt míg a dánt viszonylag (jó akarattal megfűszerezve) jól elsajátítottam. Mivel mindenki dánul beszélt hozzám, így egy társasági eseményeken néha kényelmetlenül éreztem magam emiatt. Másrészt ez jó gyakorlás is volt. Ami még nehézséget okozott a kissé zárkózott személyiségem miatt az az volt, hogy olyan valaki bulijára is elmenjek, akit nem is ismertem és ő sem engem. Ők ott úgy vannak ezzel, hogy ha egy ember bulit tart akkor mindenki hivatalos rá.

Stryno sok szempontból lenyűgöző. A sok nehézséggel együtt, nagyon örülök, hogy elmentem, és próbára tettem magam. Egészen lenyűgöző emberekkel találkoztam a szigeten, a nyelviskolában és az önkéntes tréningeken is. Sok fontos tanulságot vontam le, sok új dolgot tanultam, tapasztaltam, amiből erőt meríthetek a későbbiekben. Alig várom, hogy viszont láthassam őket. Addig is gyakorolnom kell a dánt ... és a zöldségek evését.

Köszönök szépen mindent!

Orsi

A programot a dán AFS koordinálta.