ESC önkéntességem a Habitat for Humanitynél Észak-Írországban

2021.03.08

2020 szeptemberében eldöntöttem, hogy szeretnék részt venni egy európai önkéntes programban. Így jelentkeztem Finnországba és Észak-Írországba több helyre is, ezek közül Észak-Írországból a Habitat for Humanity szervezet szinte azonnal jelezte, hogy érdeklődik irántam. Egy hétre rá videointerjúban beszéltem a szervezet egyik irodai alkalmazottjával, aki szintén egy hétre rá újból felkeresett, hogy felajánljon egy helyet számomra, valamint beszéltem a szervezet Newryban levő üzletének a menedzserével, aki később a főnököm volt a program során. Részletesebben ismertették velem az elvárt teendőket, elmondták, hogy a szervezet miben támogat majd és hogy kihez mivel fordulhatok majd segítségért.

Az indulásom előtt a küldő szervezetemmel volt egy kiutazás előtti orientációnk, ahol Zsuzsa ismertette velünk az ESC alapjait, a programhoz kötődő legfontosabb tudnivalókat és hasznos tanácsokkal látott el bennünket.

Október elsején délután indult a gépem Dublinba, ahova este 8 körül érkeztem meg. Onnan busszal mentem még át Észak-Írországba, másfél óra alatt értünk oda, majd taxival érkeztem a lakásomhoz. A szervezet biztosított egy lakást 600 méterre a munkahelyünktől, így a munkába bejutás gyalog is nagyon egyszerű volt, 6 perc alatt beértünk. A lakásunk egy földszinti kis lakás volt, magyarul talán társasháznak neveznénk az épületet, amiben laktunk. Tehát ebben a lakásban szállásoltak el engem egy munkatársammal, Leonardóval, aki Olaszországból érkezett Newryba két nappal előttem. A 14 nap karanténom alatt Leo vásárolt nekem a munkahelyünk mellett található szupermarketből vagy néha a városközpontban található Lidlből.

A karanténom végeztével elmentünk kirándulni a környéken. Newryt gyönyörű hegyek veszik körül, ha kinéztem az ablakon, az Ír Köztársaság dombjait láttam kinn. Ellátogattunk az egyik kilátópontra, a Bernish Rock Viewpointra, ahonnan ráláttunk egész Newryra, majd elsétáltunk a pár száz méterre található sziklatemetkezési helyre, a Ballymacdermot Court Cairne-hez, ami i. e. 3500-ban épült, három temetkezési kamrát tartalmaz. Többen nevezik Newry Stonehenge-ének, az alábbi fotóból látszik, miért is kapta ezt a nevet.

Az első munkanapomon betanítottak, megismertem a ReStore-t, annak működését, a vásárlók kiszolgálását, a kassza használatát, az árcímke nyomtatásának módját, válaszoltam néhány telefonra, megtanultam, hogyan kell adatokat fölvenni. Az első néhány napban beleszoktam a munkába, rengeteg bútort mozgattam, ágykereteket szereltem össze, ruhásszekrényeket javítottam. Az üzlet egy használtbútor- és lakásfelújításikellék-bolt, ahova adományokat hoznak be, vagy ha nem tudják azokat behozni, telefonon kérik azoknak a begyűjtését. Ilyenkor egy furgonnal kiszállunk a lakáshoz és beszállítjuk az adományt az üzletbe. Ezeken a beszállítási napokon mindig versenyeztünk Leóval, hogy melyikünk menjen ki a furgonnal, mivel ilyenkor alkalmunk volt körülnézni egész Newryban.

A szervezetnél dolgozó többi önkéntes nagyszerű kolléga volt. Két autista munkatársunk is volt, egyikük erősen dadogott, másikuk pedig motyogott és hadart, így az elején nehézséget okozott az erős ír akcentusuk mellett megértenem őket. Szerencsére a programom végére már könnyen megértettem mindkettejüket. A főnököm egy nagyszerű ember, megértette, hogy nemzetközi önkéntesként szeretnénk aktívak lenni, de a munka mellett pihenni is szeretnénk, így kompromisszumképes volt, bármikor kértünk egy kis pihenést, nagyon szívesen megadta azt nekünk. Karácsonyra meghívott minket a családjához ünnepelni, ez végül a koronavírus miatti lezárások miatt meghiúsult.

Sajnos a karácsony után már a szigorú lezárások miatt egyáltalán nem is nyitottunk ki, így a lezárásokat megunva korábban befejeztem a programomat, a szervezetem megértően kezelte a helyzetet, támogattak a hazajutásban. A hazautazásom előtti héten még bevontak egy munkába, amikor is Belfastba kellett utaznunk, és ott egy hajléktalan család számára vásárolt lakást újítottunk fel, mi, a nemzetközi önkéntesek a festésért feleltünk. Ugyanezen a héten két helyre is sikerült eljutnom kirándulni az egyik kollégám jóvoltából, az egyik egy tündér és kobold témájú családi erdőpark, a másik pedig egy közeli hegy, melynek a tetején egy óriási szikla található, valamint alatta található a Narnia-park, ami eredetileg a Narnia írójának, C. S. Lewis háza és hátsó kertje volt.

Összességében nagyon élveztem az észak-írországi önkéntességemet. Sajnálom, hogy a vírushelyzet ilyen bélyeget nyomott a második felére a kintlétemnek, de ettől függetlenül mindenképpen ajánlom mindenkinek Észak-Írországot mint desztinációt, valamint a Habitat for Humanity szervezetet önkéntességre.

Dani