ESC program Belgiumban a Don Bosco Ganshoren Intézetben

2022.08.24

Január utolsó napjának estéjén érkeztem Belgiumba, hogy nekivágjak a féléves önkéntes projektemnek, amit Brüsszel egyik külvárosi kerületében elhelyezkedő bentlakásos intézetben (Don Bosco Ganshoren) végeztem el. Ekkor még nem tudtam, mire számítsak pontosan, nem voltak bennem hatalmas elvárások, izgalom viszont annál több: egy teljesen új országba, vársoba érkeztem, ahol még csak a nyelvet sem beszéltem egyáltalán. De egy dolgot biztosan tudtam: alig vártam, hogy találkozhassak a gyerekekkel, akikkel a következő félévet töltöttem, emiatt is választottam ezt a projektet.

Aznap este már találkoztam a koordinátorommal és a mentorommal, a két másik önkéntessel, akik rajtam kívül a projektben dolgoztak (ők már egészen október óta), illetve körülnézhettem kicsit az intézetben, ami nem csak a 'munkahelyem', de az otthonom is lett az elkövetkezendő hónapokban. Az elkövetkezendő napok, hetek is hasonló hangulatban teltek: ismerkedtem a környezettel, az ott dolgozó nevelőkkel, és persze a gyerekekkel, ami azért ezen a ponton még elég döcögősen ment, hiszen nem igazán értettem semmit franciául. A nyelvi nehézségek ellenére már ekkor éreztem, hogy egy kedves, befogadó és támogató csapatnak lettem a része, és a nyelvórákat is megkezdve nagy lendülettel vágtam bele az ottani életbe.

A Don Bosco Ganshoren intézetben a gyerekek és fiatalok (5-6 éves kortól egészen 20 évesig) hétfőtől péntekig bent laknak, eközben rendesen járnak iskolába, hétvégére pedig hazamennek. Az intézet biztosít nekik egy olyan nyugodt, biztos és rendezett környezetet, ami lehetővé teszi, hogy sikeresek legyenek a tanulmányaikban és az élet minden más területén is, akkor is, ha a nehéz otthoni, családi helyzetük ezt megnehezítené. Ezért gondolom, hogy az ott dolgozó nevelők, illetve apácák közössége rendkívül fontos munkát végez, hiszen láttam, hogy a gyerekek mennyire szeretnek ott lenni, mennyi törődést és figyelmet kapnak, milyen összetartó közösségnek a részei és milyen fontos értékeket tanulhatnak meg.

Az intézetben dolgozók és önkénteskedők gondoskodnak arról, hogy a gyerekek reggel el-, délután pedig visszajussanak az iskolából, felügyelnek a játékidőben (az önkéntesek esetében inkább együtt játszanak a gyerekekkel) és az étkezések alatt, segítenek a tanulásban és háziírásban, programokat szerveznek, illetve úgy általánosságban a gyerekek rendelkezésére állnak és bármilyen probléma esetén segítenek nekik. 

Az ott élő körülbelül 80 gyerek kor alapján van csoportokba rendezve, amelyik csoporttal a délutánjaik nagy részét töltik. Mi önkéntesek, a kevesebb szervezést igénylő programokon kívül (iskolába hordozás és rengeteg játék), mindennap edukatív foglalkozásokat szerveztünk a csoportoknak, illetve a tanulási időben is hozzájuk voltunk beosztva segíteni. A foglalkozások megtervezése teljesen ránk volt bízva, és általában 4-8 gyereknek tartottunk programot egy napon (tapasztalat alapján többel lehetetlen volt bírni az iskolai fáradság miatt). Ezeket a foglalkozásokat több témakörben szerveztük, például matek, logika, földrajz, nyelvi készségek, önkifejezés, fizika, stb... Rengeteg kísérletet, játékot csináltunk a gyerekekkel, hiszen fontos volt, hogy jól is érezzék magukat, miközben tanulnak. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy mindig új ötletekkel rukkoljunk elő, szórakoztatóvá tegyük, illetve a korosztálynak megfelelő nehézségűre tervezzük, ami nem volt mindig könnyű, de azt hiszem, sikerült pár jó pillanattal és új tudással gazdagítanunk a gyerekek ottlétét.

A házi feladatban való segítésben én a legkisebb korosztályhoz (6-9 évesek) voltam beosztva, ami a korlátozott nyelvtudásom miatt is előnyös volt, illetve én is nagyon élveztem a picikkel időt tölteni. Eleinte persze nehéz volt megtalálni, hogyan tudok hasznos lenni magasszintű franciatudás nélkül, de pár hónap után már inkább az okozott nehézséget, hogy hogyan tudjak segíteni egyszerre az összes gyereknek, aki kéri.

Bár a mindennapi élet sem volt egyáltalán unalmasnak mondható, szerencsére sok-sok különböző program színesítette az ott töltött heteimet. Volt mindenféle ünnepség, színdarab, illetve egyszer egy kisebb csoporttal Franciaországba is ellátogattunk egy filmfesztivál keretein belül, amire az idősebb, gimis korú fiúk egy része készített egy rövidfilmet. A tavaszi- és nyári szünetben pedig táborokat szerveztünk a gyerekeknek, hatalmas játékokkal, kidolgozott témával és kerettörténettel, egész napos játékkal.

Egy másik emlékezetes része a tapasztalataimnak, hogy pár héttel az érkezésem után lehetőségem nyílt az on-arrival training keretein belül találkozni más ESC önkéntesekkel, akik Belgiumban végezték a projektjüket, és ez azon kívül, hogy jó emlékeket nyújtott, egy biztos közeget adott, olyan emberekkel, akik hasonló dolgokon mentek keresztül, mint én. Szuper volt a rengetek különböző helyről érkező önkénteseket megismerni, hallani az ő tapasztalataikról, és később is, más trainingeken, táborokban, vagy csak úgy, újra összefutni. Azt gondolom, tényleg különleges lehetőség volt ennyi különböző embert megismerni, és nekem a többi önkéntessel kialakított kapcsolat is fontos része lett az ott töltött időszakról őrzött érzéseimnek és emlékeimnek.

Összességében azt mondhatom, hogy rengeteg mindennel gazdagodtam ez a pár hónap során, mind emberi kapcsolatok, mind önismeret, soft skill-ek, nyelvtudás és munkatapasztalat terén. Természetesen adódtak nehéz pillanatok, a projekt intenzitása és a nyelvi korlátokból kifolyólag, azonban idővel sikerült mindezen túllépni, és visszanézve semmiért sem cserélném el ezt a belgiumi félévet, és mindenkinek meleg szívvel ajánlani tudom, hogy próbálja ki magát egy hasonló önkéntes projektben.

Kinga