Hungarian Volunteer Sending Foundation (HVSF)

Kilenc hónap önkéntesség Erdélyben

2022.09.25

Sziasztok!

Timi vagyok, és a Romániában töltött 9 hónapomról fogok mesélni nektek. A projekt során az Outward Bound Romania táborában segítettem a tábori programokon, ahol segédoktatóként vettem részt; a programvezető instruktorok munkáját segítettem.

A kezdetek:
Már évekkel ezelőtt (akkor még EVS-nek hívták) vágytam arra, hogy kipróbáljam magam az Európai Szolidaritási Testületben. Akkor még a Bsc-met csináltam, munkám is volt, aztán jött egy másik munka, és az Msc... Tavaly nyáron, amikor átvettem a mesterdiplomámat, úgy gondoltam, hogy most vagy soha, ideje belevágni. El is kezdtem pályázni, és rövid időn belül megtaláltuk egymást az Outward Bound-dal. Nem volt más hátra, mint elindulni.

2021. november 29-én érkeztünk meg Kirstennel és Andreával a szovátai lakásunkba, ez volt a "Little Family" kezdete :) Ezután együtt voltunk a pörgésben, a nyugis percekben, összezördültünk majd ezen továbblendültünk, megtanultuk egymás szokásait, támogattuk egymást a fáradt pillanatokban, felfedeztük együtt Romániát, és nagyon sokat nevettünk. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy velük kerültem egy csapatba, a kinti élményeimhez nagyon sokat adott az ő személyük. A Little Family nem lenne teljes Réka nélkül, aki az állandó tábori stáb tagja (központ koordinátor, hogy egészen pontos legyek), és egyben mindannyiunk támasza, idősebb nővére, tanácsadója, táncpartnere, csínypartnere, mintainstruktora, példaképe. Így, négyen együtt voltunk A Csapat. 

Tél:
A téli időszak egy óriási nagy pörgés volt, ezért kicsit homályos is visszaemlékezni az eseményekre. Egyik sítáborból estünk át a másikba, onnan pedig a következő 10 napos nemzetközi programra. Többet síelhettem, mint előtte életemben összesen (el kell mondjam, hogy előtte talán összesen 2 hetet síeltem - nem volt nehéz ezt a rekordot megdönteni). Rengeteg gyerekkel találkoztam, és természetesen minden táborban megvolt a kedvencem. De az összes közül az egyik kedvenc élményem, amikor az egyik kislány odajött hozzám, megölelt, és azt mondta, hogy "Timi nekem te vagy a kedvenc síoktatóm!". Nem volt szívem megmondani neki, hogy a legtöbb gyerek jobban síel, mint én :)

A tél (igazából az összes évszak) másik "attrakciói" az expedíciók voltak - felnőtt csapatokkal -, amikor felmentünk a Görgényi Havasokba, és néhány napot a hegyekben töltöttünk. Csak az volt nálunk, amit magunkkal vittünk, térképpel navigáltunk, tüzet raktunk a reggeli kávéhoz is, és együtt lendültünk túl a kihívásokon, amikbe kerültünk (vagy kevertük magunkat). A legelső téli expedíciómon, amikor lehetett vagy -15 fok napközben, az első órában elvesztettem a síkesztyűmet. Nem gondoltam, hogy tudok annyira fázni - nekem amúgy is mindig a kezem fázik -, de szerencsére később a többiek kisegítettek, és 3 kötött kesztyűvel végül megmaradtak az ujjaim. Ez az expedíció viszont nagyon megerősített abban, hogy ha ezt túléltem, akkor végül is mindent túlélek, ami ezután jön.  

Tavasz:
A tavaszi hónapokat talán úgy jellemezném, hogy egy nagy kirándulás volt. Jó néhány iskolai csoportot fogadtunk, akikkel túráztunk és a természetben tevékenykedtünk. A sok csoport lehetőséget adott, hogy többféle szerepben kipróbáljam magam, akár háttérfeladatokban, akár tevékenységeket vezetve, amiből rengeteget tanulhattam. Ez egy nagyon sűrű időszak volt, úgyhogy a teherbírásom is próbára lett téve, és megtanulhattam, hogy hol vannak a határaim.

Nyár:
Májusig fel sem tűnt hogy telik az idő, aztán hirtelen már csak 3 hónap volt hátra az egészből. Eddigre már teljesen magabiztosan mozogtam a táborban és a környéken, ismertem a programokat, és hogy mikor mit kell csinálni. Utazgatni is több időm volt, így a legtöbbet nyáron fedeztem fel Romániából. Többször mentem egyedül is utazni, ami számomra újszerű és felszabadító élmény volt. Előtte sosem gondoltam, hogy ez ilyen jó élmény lehet, de ezután bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki.

A nyárból a legkedvesebb az utolsó hosszú program volt, ahol asszisztálhattam. Rövid idő alatt mély kapcsolatot tudtam kialakítani a résztvevőkkel, az expedícióval együtt pedig az egész egy jutalomjátéknak érződött. Talán azért, mert tudtam, hogy ez az utolsó, sokkal jobban megéltem a programokat, a pillanatokat, a természetet, és ez egy új szintre emelte a programot. Arról nem is beszélve, hogy a világ legmenőbb búcsúztatását ettől a csoporttól kaptam, de hogy az mi volt, legyen az én titkom. 

Timi

Share