Kis távolság - nagy változás
2021
február 8-án érkeztem meg Pozsony Károlyváros kerületébe, este volt és zuhogott
a hó. A lakásunk egy hegy tetején lévő panel blokkban volt, amelyről gyönyörű
kilátásunk nyílt a Duna túlpartján lévő osztrák földekre. A lakásban már vártak
rám a leendő lakótársaim, egy brit és egy uruguayi-spanyol lány, akik egy
héttel előttem érkeztek a lakásba. A konyhában kis meglepetéssel vártak, és az
első pillanattól kezdve nagyon jól kijöttünk egymással.
Mivel akkortájt tetőzött szinte mindenhol a pandémia, viszonylag limitáltak voltak a lehetőségeink. Az első másfél hónapban tulajdonképpen feltérképeztük a város összes szupermarketjét, a lakásunk közelében lévő szánkózásra alkalmas dombokat, illetve szinte minden este filmnézős pizsama partit csaptunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert az összezárás ellenére sem utáltuk meg egymást, így rögtön az elején :D
Sajnálatos módon az első hónapban a tényleges önkéntes munkánkat nem tudtuk elkezdeni, mivel a leendő intézményünket bizonytalan időre teljesen bezárták. De addig sem unatkoztunk, egy helyi közösségi házban segédkeztünk. Itt mindenféle feladatunk is volt, a maszkok varrásától kezdve plakátok festésén át adományozandó élelmiszerek válogatásáig.
Majd márciusban végre elkezdhettük a munkánkat azon a helyen, amelyre igazából jelentkeztünk. Az intézmény ahol dolgoztunk, egy sokrétű szociális intézmény; a mi feladataink elsősorban fogyatékkal élő fiatal felnőttek nappali foglalkoztatójában voltak, illetve igénytől függően a demenciára szakosodott idősek otthona részlegen.
A kliensek és a munkatársak az első naptól kezdve teljesen befogadtak, mindenben segítettek és igyekeztek mindent megtenni hogy otthon érezzük magunkat. A mi jelenlétünk, mint önkéntesek célja az volt, hogy a fiatal felnőtteknek lehetőségük legyen a saját korosztályukkal szocializálódni, beszélgetni, és barátságokat kialakítani. Az elején kissé nyögve-nyelősen mentek a dolgok a nyelvi akadályok miatt, de a 6 hónap végére már az összes klienssel igazi pajtások lettünk, és belsős poénok sokaságát hoztam magammal emlékként.
A legtöbb feladatunk a
klienseknek szervezett programokban való segédkezés volt. Minden héten voltak
fix programjaink mint kerámia készítés, főzés, angol óra és hasonlók; és ezen
felül részt vettünk a tematikus ünnepségek szervezésében is, ezek mindig
érdekesek és mókásak voltak - mint például a koronavírus tematikájú kiszebáb
készítés/égetés :D
Amint teltek-múltak a hónapok, úgy kezdett a pandémia is egyre jobban enyhülni, a lakásunk pedig még egy lánnyal bővült. Ebben az időszakban lehetőségünk volt egyre jobban megismerkedni a helyiekkel, illetve a többi önkéntessel. Gyakran részt vettünk a többi önkéntes szervezte programokon is, így sokszor utazási költség nélkül sikerült körbeutazni az országot. Szerencsések voltunk, mert sok korábbi önkéntes is a városban maradt dolgozni, így az ő munkatársaikkal és barátaikkal sok helyivel is bővült a baráti körünk. Ők megmutatták a város igazi arcát, volt szerencsénk garázskoncertre menni de balett előadásra is.
Ebben számomra az is sokat segített, hogy az önkéntes nyelvtanárommal nagyon jól megtaláltuk az összhangot, és nagyon jól haladtam a nyelv elsajátításával. Nagy kultúrsokk volt a szobatársaim számára, hogy bár nekem jól megy a szlovák, ez nem azért van mert a két nyelv hasonló lenne.
Számomra is adott rengeteg kulturális sokkot az ország, hiába érkeztem azzal a felfogással hogy "hát ez tulajdonképpen a felvidék". A szlovákok a várakozásaimmal ellentétben mindig végtelenül kedvesek voltak velem, és általában vagy tudtak magyarul, vagy ha beszélni nem is beszélték a nyelvet azért a legváltozatosabb magyar szavakkal szórakoztattak.
Összességében nagyon sok baráttal, és mégtöbb meghatározó élménnyel lettem gazdagabb.
Zsanett