Önkéntes élményeim Spanyolországban

2023.09.28

Már egyetemi tanulmányaim elején megfogalmazódott bennem, hogy nagyon szeretnék egy kis időt külföldönt tölteni, tanulni, tapasztalatot szerezni, és kipróbálni magam egy idegen közegben. Egy ismerősöm ajánlása révén értesültem az Európai Szolidaritás Egyesület munkájáról és programjairól. Mivel épp spanyol nyelvet tanultam, mindenképp olyan helyre szerettem volna menni, ahol gyakorolhatom a nyelvet és fejleszthetem a spanyol tudásom.

Szinte egyik napról a másikra meghoztam a döntést, jelentkeztem, leadtam a szükséges papírokat majd részt vettem a felvételi interjúkon. Napokon belül megkaptam az értesítést, hogy felvételt nyertem a programba, és egy éven át az Európai Szolidaritási Testület önkéntese lehetek.

2022. július 21.-én elindultam életem eddigi legnagyobb kalandjára egy 20 kilós bőrönddel, egy jól megpakolt hátizsákkal és rengeteg kíváncsisággal, izgalommal.

Az önkéntes munkámat egy olyan szervezetnél töltöttem, akik kertészeti terápiát nyújtanak autista fiatalok, és agysérült felnőttek számára, valamint szemléletformáló előadásokat tartanak kisiskolásoknak, és egy közösségi kertészetet is fenntartanak.

Az első pár hétben meghatároztuk a feladatköreimet, és megkaptam a beosztásomat. Mivel az egyetemen pszichológiát tanulok, ezért kézenfekvő volt, hogy elsősorban a terápiás foglalkozásokkal kapcsolatban kaptam feladatokat. Nagyon élveztem, hogy egy új terápiás módszert ismerhetek meg, ami ráadásul Magyarországon még nem is annyira elterjedt és kiforrott, mint Spanyolországban. Mint megtudtam, a hortikulturális terápia képes a fizikai, mentális, szociális és kreatív képességeket fejleszteni, bizonyítottan csökkenti a krónikus fájdalmat, érzékszervi stimulációt biztosít, javítja a memóriát és a koncentrációt, ösztönöz a szociális interakciókra, felelősségvállalásra tanít, csökkenti a stresszt és a dühöt, növeli a problémamegoldó képességet.

Élvezettel vetettem bele magam ezen módszer megismerésébe és gyakorlásába. A munkám során továbbá iskolákat is látogattam, ahol előadásokat tartottunk az egészséges életmód, fenntarthatóság, környezetvédelem témákat érintve kisiskolás részvevőknek. Emellett a fogadószervezetem által fenntartott közösségi kertben is dolgoztam, socialmédia platformokat kezeltem és adminisztratív feladatokat is elláttam.

Ez az egy év persze nem csak a munkáról és tanulásról szólt. Megismerkedtem a spanyol kultúrával, helyi ünnepekkel, szokásokkal, gasztronómiával. Felfedeztem a környéket, a fővárost, Portugáliába is eljutottam, és egy kis részletét az el Camino zarándokútnak is teljesítettem. Összességében elmondhatom, hogy saját magamhoz is közelebb kerültem, erősödött bennem a szakmai öntudat, felértékelődött bennem az otthon és a család fogalma.

Hatalmas élmény volt számomra ez az év. Kellett hozzá egy nagy adag bátorság és rugalmasság, sok esetben megkérdőjeleztem a döntéseimet, nem adta mindig könnyen magát az élmény.

A program egyik legnagyobb előnye számomra az volt, hogy szakmai tapasztalatra tettem szert, a hortikulturális terápiás módszer megismerésével, nyelvvizsgát szereztem spanyol nyelvből, és velem egykorú európai fiatalokat mondhatok barátaimnak.

Egy 20 kilós bőrönddel mentem, de kilókban nem mérhető az a sok tapasztalat, kaland, tudás, emberi kapcsolat és élmény, amivel gazdagodva hazatértem.