Önkénteskedés Dániában Bácskai Fanni Anna szemével
Dániában még a fű is zöldebb! Gondoltam magamban, amikor a repülőteret elhagyván a busszal haladtam Aarhus, Dánia második legnagyobb városa felé, hogy a következő egy évemet ott töltsem el a European Solidarity Corps (röviden ESC, régen EVS) program keretein belül.
Mielőtt elindultam szorgalmasan és motiváltan kezdtem otthon magamtól a dán nyelv tanulását - angolt és németet ismervén úgy gondoltam, hogy ezzel nagyobb problémáim nem lesznek, - na persze... - azért még tartózkodásom vége felé is csak szépen lassan, de annál sikeresebben kommunikáltam - azzal, akinek volt türelme hozzá és nem váltott át automatikusan angolra.
A világjárvány második hulláma előtt pici betekintést kaphattam az "északi nyárba", ami kellemes volt - a járvány megélésének élményéről egy picit később írok még.
Tranbjergben - ez egy kisebb város Aarhustól délre - önkénteskedtem, egy idősek otthonában. Az első időszakban az összesen három különálló ház mind a hat konyháján segítettem be, számomra azért volt nehéz, mert mind a hat konyhán máshol tartották a dolgokat és sokszor belegabalyodtam, hogy mit hol találok.
Szerencsére a kollégák nagyon segítőkészek és türelmesek voltak velem. Segítettek kitalálni, hogy milyen programot tudnék csinálni. Több lakóval is tudtam angolul társalogni, ami tanulmányaim szerint az idősödők kognitív képességeire pozitív hatással van. Ezen kívül kirándulni mentünk, az idő függvényében hol a közeli bevásárlóközpontba, hol csupán a gyönyörű szép kertbe. Együtt ebédeltünk, kávéztunk, sütiztünk - a dánok igazán értenek a sütikhez, de egy idő után leszoktam a mindennapi fogyasztásukról, mert amikor segítettem sütni, akkor szembesültem a cukor- és vaj arányokkal. >>>>&&#Đ{Đ]đä
Aztán egy csodálatos napon az egyik idős hölgy kristálytisztán értette, amikor dánul kommunikáltam vele. Ünnepnap volt számomra és visszaadta a kezdeti lelkesedésemet. Onnantól kezdve egyre bátrabban mertem beszélni.
Az első két hónapban egyedüli önkéntes voltam, ami annyiban kiváltságos volt, hogy mindig engem vittek kirándulni a minibusszal kísérőként. Így láthattam olyan tájakat is, ahova önszántamból nem juthattam volna el.
Sajnos amikor az önkéntestársam megérkezett, mondhatjuk úgy vele együtt érkezett a második hullám (szó szerint vagy átvitten, ezt nem akarom most firtatni) és három hét karantén következett önkéntesközösségünk életében. Ez egy egészen nehéz időszak volt, hiszen a tél közeledtével csökkent a napsütéses órák száma is. Amint letöltöttük az időnket, én önszántamból túlórázva csöppentem vissza szinte Karácsony küszöbére a szeretetotthonba, megállást nem engedtem magamnak, be akartam pótolni minden percet azokkal, akik maradtak - és ezt tekinthetjük többértelműen is, hisz a vírus nem kímélte az idősek otthonát. Másrészt sok önkéntes a további karanténokat vállalva így is hazautazott vagy befejezte a projektet idő előtt. Ennek ellenére életem egyik legjobb Karácsonyát töltöttem együtt új barátaimmal.
Januártól azonban az egészségügyi helyzetem megváltozott, valószínűleg a túlzott igyekezet, segítőkészségem és egy régi hátprobléma nem volt szerencsés kombináció, így egyre kevesebb időt tudtam fizikailag az idősek otthonában tölteni. Cserébe elkezdődött a nyelviskola, így még gyorsabban fejlődött nyelvtudásom és minőségibb beszélgetések részese voltam.
Mivel tudományos érdeklődésem központjában az emberi agy és a mentális egészség áll, ezért nekem külön öröm volt, hogy a "szociális segítőket" (ami itthon valószínűleg idősápolónak felel meg) oktató hölgy velem is foglalkozott, ha volt kérdésem mindig mosolygósan válaszolt és adott tanulnivaló anyagot például a különböző típusó demenciabetegségekről. Remélem nem szegek meg orvosi titoktartást, ha elárulom, hogy Dániában azon emberek jelentkeznek be idősek otthonába, akik már nem tudják önállóan ellátni önmagukat. Emelett gyönyörű szép szociális hálózatuk és rendszerük van háziápolókkal, akik látogatják azon embereket, akik még nem szorulnak rá a bentlakásra.
Csodálatos és nehéz is volt ez a kint töltött idő. Nagyon sokat tanultam nem csak a saját kultúrámról és önmagamról is. Őszintén szólva eléggé meg voltam szeppenve, ami lassan és fokozatosan múlt csak el, ha egyáltalán állíthatom azt, hogy végleg elmúlt. A kultúr-sokk nevű jelenséget belülről megélni teljesen más, mint ahogy elképzeltem. Dánia jóléti ország, azt mondják, de én nem szeretném elhinni, hogy csupán azért emberségesebb mindenkivel és főleg az elesettekkel mérföldekkel jobban, mert "van miből".
Miért a Dán a legboldogabb nép? Törtem sokat a fejem ismerőseim kérdésén.
Szerintem egy olyan országban felnőni, ahol tisztában vagyunk azzal, hogyha bármi problémánk lesz, akkor gondoskodnak rólunk, ez önmagában sokkal nyugodtabbá teszi az embert. A dánok általánosságban óvodás korukban kötnek életreszóló barátságokat. A Jante-törvények alapvető életszemlélettel ruházzák fel egyébként az összes skandináv népet. Ezen törvények határozzák meg például az emberekhez való alapvető viszonyukat, például a társadalmi státusz miatt senkinek sincs sem szégyelnivalója vagy éppen büszkesége. Munkakultúrájukban a csapatszellem motiválja az egyéni munkavégzést is, hiszen kölcsönösen bízunk abban, hogy mindenki megfelelően el tudja végezni a munkáját, vagy segítséget kér, ha problémája akad.
Ezenkívül van egy kifejezésük, a hygge(hügge) ami a szeretteinkkel, barátokkal vagy családdal együtt töltött idő, pillanat vagy tevékenység.
Fanni